Jelentem, vége van. Elrepült ez az év is, elballagtak (bár még csak "bolondan") a végzősök. Nincs mese, "Nyári Sráctól" végleg el kell búcsúznom.
De ezt a bejegyzést most nem a szomorkodásnak szeretném szentelni :). Hiszen ma volt a bolondballagás, ráadásul csak 11- ig kellett bennt lennünk :D.
Kicsit csalódott voltam első óra után, mivel reményeimmel ellentétben egyik osztály sem járt még nálunk. Aztán 2. óra felénél bedörömbölt az első osztály :D. És kik voltak? Az az osztály, ahova a "Nyári Srác" jár :)! Miután az Ő szerepe véget ért mellém állt be :)...
A második osztály egy komplett cirkuszt hozott el közénk :D. Volt ott sellő, állatidomár, hastáncos FIÚK és miegymás :D
Majd jött egy "zenés műsor", ahol különböző celebek "villogtathatták" meg ének és... egyéb tudásukat xD.
Végül pedig megtáncoltattak minket.
Az idei szerenád is szép volt az udvaron. Egyes tanárok könnyekig meghatódtak, miközben a diákok az ablakokból lógva próbáltak néhány hangot/ akkordot elcsípni :D. Több- kevesebb sikerrel. Mi V-val lementnük az udvarra, az éneklők mögé.
Anyum elment egy kisebb összejövetelre ma este, ugyh húgommal ketten vagyunk. Vele mentem el orgonát "lopni" közterületről xD. Hnapra lesz, a ballagóknak. Szóval jó ügy érdekében :D!
U.i.: kép még mindig nincs :(
Tessék, az ember lánya azt hiszi, h minden megy a rendes kerékvágásban, tök nyugiban. De aztán bumm, és jöhet a kiakadás.
Oké, lefordítom magyarra. Vagyis elmesélem a történetet, ami annyira kiborított.
"Egyszer volt, hol nem volt..." Na jó, csak vicceltem :D Szóval...
... a Nyári srác idén elballag és ígért nekem is egy képet. A héten kezdte osztogatni őket, és tessék, É az első napon kapott! De ez hagyján! Francián mondja nekem: "Lehet, h utálni fog, de nézd! Kaptam képet a Nyári Sráctól!" És elővette a képet. Utána pedig elmesélte, h is kapta meg. Kérdezem én, jogosan kaptam fel a vizet??? IGEN! Naná! Ráadásul ma én is összefutottam a Nyári Sráccal, köszönt is, de ennyi. Szépen elsétált. Őszintén szólva elég szarul esett. Kár, h nem mehettem oda, lekeverni neki egyet. Vagy vmi... Mi van, ha nekem nem is fog adni? Pedig én nem jártam a nyakára érte, mint É, és ő kérdezte meg, h akarok-e. Ez annyira nem fair :(.
De tegnap egy pozitív dolog is történt, vagy h mondjam? :)
Külön angol után szállok fel a buszra, közben azt gondolom, h: "Ilyenkor úgysincs senki a buszon, főleg velem egykorú". Utána meg leesik az állam, mert a busz csurig van, végzősökkel. El sem fértünk, valószínűleg szerenádozni mentek. Ráadásul páran már a buszon elkezdtek alapozni xD. Nah, nekik tuti jó éjszkájuk volt.
2 nap, és a Nyári Srácot többet nem látom ÚGY a suliban :(. Mi lesz a kép- üggyel? Nos, majd kiderül...
Itt a tavasz, itt az idő a szerelemre. Ezzel mindenki így van. Elég csak végig sétálni suli után a főutcán, h erről meggyőzödjön az ember.
Tegnap este, az S- ben láttam, h mennyire szerelmes M. É-be. É viszont csak baráti érzéseket táplál iránta, plusz a korkölünbségre hivatkozva nem akar járni vele. Sajnálom M-et, hiszen É rengetegszer megöleli, puszit ad neki, de mindezt anélkül, h gyöngédebb szálakat táplálna iránta. M pedig hősiesen állja a sarat. Azt hiszem mindenki ismeri a mondást, miszerint:
" Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd."
Pedig M helyes, jófej és vicces. Én É helyében nem tétováznék egy percig sem. Így is szívesen venném M udvarlását :).
Ma görkorizni voltam anyuval itt, a szomszéd utcában. Nagy meglepetésemre megint ugyanabba a srácba "futottam" bele. Ó, h őt még nem említettem? A bácsinak, aki megjavította a gépünket, neki az egyetlen fiacskája. Körübelül velem egyidős. Egy suliba is jártunk még 4.-ig. 1héttel ezelőtt O. temetésén láttam, de ott úgy tűnt, nem ismert meg. De ma délután köszönt, mikor elment mellettünk. Meg is lepődtem. Helyes srác, magas, és még mindig jófejnek tűnik. Be kell vallanom, 8évesen is tetszett nekem; de aztán sokáig semmit nem hallottam róla. Megpróbáltam megkeresni vmelyik közösségi oldalon, de még nem jártam sikerrel. Lehet, h ennek így kell lennie?
Ahogy fogyatkozik a suliban töltendő napok száma, úgy fogyatkozik a tanulnivaló is; és ez határozottan fura.
A hét utolsó két napján össz-vissz 20 diák koptatta az osztáypadokat minálunk. Ugyebár, voltak egyesek, akik külföldre távoztak, mások pedig a legnagyobb bulin vettek részt az országban, ami 2évente kerül megrendezésre. Sajnos a tanárok egy része még így sem könyörült rajtunk, és minket, ottmaradottakat kínoztak. De voltak jófej tanárok, mint a mi drága hittan tanárunk; aki felidézte számunkra gimmnáziumi éveinek szép emlékeit.
Tegnap este megint elment a szokásos banda billiárdozni. Törzshelyünk zárva lévén, most az S-be mentünk. Ezelőtt még sosem jártam ott, és sztem tetszetős egy hely :). Elég sokan járnak oda péntek esti kikapcsolódásképp, ráadásul a legtöbben korombeliek.
Odajutásom is elég vicces volt, legnagyobb részben a társaságnak köszönhetően :D. É ugyanis késett, így nem ment edzésre, és inkább a kocsmába jött. M sem volt, akit még jól ismerek; így S-re bíztak, aki erről mindaddig nem tudott, míg meg nem jelentem edzésen és közöltem vele az utasítást :D. S kocsival vitt el hármunkat (rajtam kívül még 2srácot) a törzshelyünkre. Mikor ki akartam szállni, meglepetten tapasztaltam, hogy az ajtóm nem nyílik. Már a két srác kiszállt, és S is készülődött, mikor zavartan megkérdeztem: "Ciki, hogy nem tudom kinyitni az ajtót?" S hátranézett, majd válaszolt: "Jah, eléggé." De M (az egyik írtó helyes srác, kár h van bnője :S) a segítségemre sietett, és kinyitotta előttem az ajtót :D xD. Nem sűrűn ülök autóba, de tessék, akkor is ilyen történik!
Megint 10-et ütött az óra, mire hazaértem. Még szerencse, h anyu nem bánja, sőt, ő maga biztat a "bulizásra" :D. Ráadásul K.-val kedd este is szeretnénk koncertre menni.
Szánom- bánom bűnömet, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam a blogolást. Ezuttal viszont nem ígérek semmit, a bűn- bevallás után, mert nem garantálom, h be tudom tartani. Én pedig azt vallom: "Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó".
Az embert bármikor érhetik meglepetések az életben. Lehetnek pozitívak és lehetnek negatívak. Lehetnek hatással az illető életére, de okozhatnak csupán- csak aprócska fennakadást a megszokott rendszerben.
Vasárnap, ebéd után anyuval sportcipőt húztunk és elmentünk egyet sétálni a városon kívül eső dombocskához. Az idő tökéletes volt: a nap sütött, a madarak csiripeltek, és emellé még enyhe szellő is társult. Már az út felénél jártunk, mikor a réttel/mezővel határos erdőben kiszúrtuk, h katonák rohangálnak :D. Nem vicc. Terep színű cuccban, fegyverrel a kezükben (gondolom nem volt megtöltve, mert csak gyakorlatoztak) ott rohangáltak az erdőben. Azt gondoltuk anyuval, alkalmazzuk a híres mondást, miszerint: "Jobb félni, mint megijedni"; így hát gyorsan arrébb is álltunk.
A másik ilyen furcsa meglepi az volt, amit tegnap reggel fél 8kor( tehát félkómássan) láttam. Épp szálltunk le a buszról egyik bnőmmel, mikor velünk szembe kiszúrtam az egyik végzős, nagydumás, kemény srácot. Már magába ez is meglepő volt, hiszen sosem jár arra, ő bejáros, tehát p.u.-ról jön, de ez hagyján. Kézen fogva sétált egy kis, elsős fiúcskával, akinek a másik kezébe egy nagyobbacska fiú kapaszkodott. Hát hallod, le kellett volna fényképeznem! Ez óriási volt :D. Mindezek mellett pedig köszönt nekem!
Szeretem az ilyen meglepetéseket, hiszen ezek teszik a mindennapi életünket érdekessé és olykor mulatságossá :)
Ez a hét elég fárszató volt, ugyh épp itt volt az ideje, h vége legyen.
Kedden este anyuval mécsest gyújtottunk, és együtt sírtunk. Megnyugtató volt, h ott ült mellettem, fogta a kezem és megnyugtató dolgokat mondott. Valóban úgy lehet a legkönnyebben túltenni magunkat a fájdalmon, ha hagyjuk, h elárasszon minket, könnyekre fakasszon, majd ha megéltük, távozik.
Csütörtökön reggel misére mentem K.-val, amit Olivér emlékére tartottak. Utána pedig megírtuk a különbözeti vizsgát angolból.
Pénteken első órában a szóbeli vizsgára is sor került. Meg voltam róla győződve, h elrontottam, hiszen az első mondatomba belekeveredtem. De 5ös lett!
Du.-án sportcipőt vettem, majd billiárdozni mentem É.-ékkel. Elég jól sikerült a "buli", és a végére elég jól belejöttem a billiárdozásba is :D. Meg is nyertem az egyik kört!
Ma délután volt Olivér temetése. Rengetegen voltunk jelen, a temetés pedig igazán szép volt. Olivérnek hatalmas baráti köre volt, nem is akármilyen típusú. Tudod, ahogy ott álltunk a délutáni napsütésben, feketében, mindenki a szemét törölgette, én pedig arra gondoltam, h "vajon az én temetésem is lesznek-e majd ennyien?" Leszek olyan jó ember az életben, h ennyien szeressenek majd elköszönni tőlem, lesz ennyi barátom? Nos, majd kiderül, hiszen van még időm. Ez az eset, pedig sok embert elgondolkodtatott, és talán ugyan ennyinek fel is nyitotta a szemét. Ilyenkor jövünk rá, h mi csak aprócska porszemek vagyunk ebben az óriási világban; és sajnos nem mindig segíthetünk, és változtathatunk, akármennyire akarjuk is.
Tudod, a legfájdalmasabb, ami a legjobban megérintett, az a felirat volt: "... 17 évet élt"
Szeretnék röviden megemlékezni volt osztálytársamról és évfolyamtársamról, aki tegnap reggel hunyt el. Nyugodj Békében Olivér. Mindig emlékezni fogok rád.
Megkezdődött a visszaszámlálás. A hetek őrült gyorsasággal telnek el, mire eszmélsz, már a következőben téblábolsz.
A nyár közeledtével mindig elfog az a sajgó érzés, h vminek vége szakad. Idén ez még rosszabb. Hiszen az angol érettségi tortúrája mellett azzal is szembe kell néznem, h jövőre mi ballagunk. Hipp- hopp elrepült 4év. Búcsúzni pedig senki nem szeret. Ilyenkor akarva- akaratlanul előkerülnek a könnyek és az emlékek.
De a búslakodásra inkább az késztet, h elmegy a Nyári Srác is. Eddig azért suliban találkoztunk, láttam; de ha elballag? Elmegy és itthagy. Lehet, soha többé nem is találkozunk, és egyre kevesebbet beszélgetünk majd. Hisz bármi jó is vki társasága, az idő és a távolság kikezdi ezeket a kötelékeket, hacsak nem meghatározóan erősek. (de kíváncsian várom, h mi lesz a tablóképpel, amit ígért...)
Persze a végső végig még sok időm van. Ott az osztálykirándulás :D, amik mindeddig egész jól alakultak. Aztán persze a szülinapomról se feletkezzünk meg. Igen, megint eltelt egy év, és lassan 17életévvel büszkélkedhetem :D. A tervemet, h a közeli parkban ünneplem barátokkal, persze elfújta a szél :S :(. Mondjuk a legfőbb gondot az jelentette volna, h kik lettek volna a barátok... Lehet, h ez durván hangzik, de most csak 2-3 emberre tudnék rábökni, akiről tudom, h szívesen eljönne, és akivel én is jól tudnék szórakozni.
P.S.: D.nek bnője van. Már kirakta a "kapcsolatban" címkét, és egy szívet is msn-re... (h őszinte legyek, gőzőm sincs már milyen érzést vált ez ki belőlem)
Bár még 1év hátra van a gimiből, már mindenki azon kattog, merre tovább?
Nem elég, h a suliban egyfolytában azt hallgatom, h: "Jövőre az érettségin..." még a család is azt kérdezgeti folyton, h: "És hova mész? Mit fogsz tanulni?" A válaszom pedig mindig a következő: "Hát... még nem tudom...". Erre aztán mindenki elkezdi a saját tanácsait osztogatni, és egymást túlharsogva meggyőzni, h mi lenne NEKEM a jó.
Az a baj, h amikhez kedvem lett volna, azokról mind le kellett mondanom különböző okokból. Először rendezvényszervező szerettem volna lenni, de ez a pálya kicsiny hazánkban nem épp egy jövedelmező állás :S. Aztán jött az az ötletem, h elmegyek anglisztikára, és fordító leszek. De ez se épp egy életre szóló, biztos munka lenne. De ezeken kívül is van pár dolog, amit szívesen csinálnék. Tegnap pédául a Szex és New York hatásásra az írás iránt újra lángra lobbant a lelkesedésem. De kérdem én, nincsenek már elegen? De igen. Tehát, hacsak nem tudok vmi hihetetlenül lenyűgözőt felmutatni, ez sem lesz a nekem megfelelő pálya. A minap pedig arra jutottam, h jó lenne emberekkel foglalkozni. Beszélgetni velük, és segíteni megoldani a problémájukat. Tehát pszichologus. De legyünk őszinték: az embernek bőven elég a saját problémája. Vadidegeneké pedig pláne nem szükséges a gyűjteménybe.
Ohh, majd elfelejtettem. Már az a gondolat is felmerül bennem, h külföldön is körül lehetne nézni. Mármint, h ott vmi egyetemre. Persze ez ellen mégtöbb érv szól, szóval mondanom sem kell: felejtős.
Tehát továbbra is csak ülök itt, és azon agyalok, h MERRE TOVÁBB!?
